Vendéglátáskor, főleg egy esküvőn a házigazdák igyekeznek minden finomságot a meghívottak elé tenni, ami szem-szájnak ingere. Többféle ételt ajánlott felszolgálni, hogy minden vendég megtalálhassa a fogára való falatokat. Rengeteget segíthetnek az esküvő szervezésben az olyan weboldalak, mint például az eskuvonkhelyszine.hu.
Ha már megvan a helyszín, mint például a fővárostól 50 km-re elhelyezkedő Fenyőharaszt Kastélyszálló és minden egyéb, akkor a menüsor összeállítása marad, ami a vendégváró falatokkal kezdődik. Ennek változatossága, íze, felszolgálásának módja rendkívül fontos, hiszen ezzel teszik az első benyomást a vendégekre a jegyespár és szüleik. Célszerű annak függvényében összeállítani a vendégváró tartalmát, hogy mennyi idő telik el az érkezéstől a vacsora kezdetéig. A weboldalon ötleteket is kaphattok arra nézve, hogy milyen falatok legyenek a tálcákon.
Majd a hivatalos szertartás, fotózás és szabad programok után következhet a bőséges ünnepi vacsora. A lakodalmi menü az egyik legfontosabb tényező, ami a hideg előétellel kezdődik. Ennek bőségesnek kell lennie, hiszen a vendégváró falatokat órákkal azelőtt szolgálták fel, a vacsora kezdetére pedig a meghívottak már biztosan megéheztek. Ezt követi a leves, amiből szintén jó többfélét kínálni. A főétel kerülhet fatálakra vagy svédasztalra, de az is gyakran előfordul, hogy grillezett sülteket vagy kemencében sült finomságokat kínálnak a vendégeknek.
Képzeljétek el, milyen sikere volna a kemencében sült egész malacnak vagy kacsának! Garantáltan más esküvőkön ilyet nem szolgálnak fel, tehát ebből a szempontból is emlékezetes lenne a tiétek. Éjszaka pedig, mire a mulatozók már egy kicsit felöntöttek a garatra, kitáncolták magukat, szükségük van egy kis energia utánpótlásra, ami ráadásul még az elfogyasztott alkoholt is felszívja. Az éjféli étkezés fogásait az asztalokra helyezve reggelig fogyaszthatóak. Természetesen, a sütemények és a menyasszonyi torta felszolgálása jelenti a lagzi egyik fénypontját, amit az összes jelenlévő vár.