Noha egyáltalán nem jellemző, de olykor előfordulhat, hogy a most ismertetett termék bérlésére is igény lehet. A szennyvíz tartály standard terméknek nem minősül, hiszen alapvetően a csatornahálózatok teljes körű kiépítése már lezajlott a legtöbb helyen, legalábbis papírforma szerint. Az Európai Unió nagyon szigorú elvárásokat fogalmazott meg az elmúlt néhány évben a tagországokkal kapcsolatban, ezáltal következetesen ellenőrzik, hogy miként haladnak a fejlesztések.
A szennyvíz tartály ilyen értelemben vett nagymennyiségű igénye nem várható, viszont azt is tudjuk, hogy a kivétel erősíti a szabályt, tehát nyilván vannak helyzetek és helyek, amikor a kanalizálás még nem, vagy nem pont abban a formában működik, mint ahogy annak kellene és itt jön ez a bizonyos igény. A szennyvíz tartály bérlése tehát egyáltalán nem gyakori, de azért időnként mindenképpen megvalósuló igény, legyen szó Magyarország bármelyik részéről.
Néhány évtizede azonban még egészen jelentős mennyiségben előfordult a vásárlás is. Számtalan helyzet előfordulhat, főként a vállalkozást végzők életében, hogy nagyobb mennyiségű árut kell esetleges alapon eljuttatni egyik helyről a másikra, bármi oknál fogva. Ilyenkor jöhet képbe a 20 lábas konténer bérlése vagy megvásárlása, de ha feltételezésünk szerint maradunk az esetleges jellegnél, akkor a vétel nem túl valószínű. Szóval a 20 lábas konténer gyakori verzió, hiszen ez a méret emberléptékűnek mondható.
Nem kell hozzá feltétlenül ipari mennyiségekben gondolkodni, de azért már kellően tekintélyes ez is ahhoz, hogy ne legyen gond a logisztika. Fontos mindenképpen tisztázni a minőségi elvárásokat a konténerrel kapcsolatban, hiszen ez nem magától értetődő. A 20 lábas konténer esetében, éppen úgy, mint a nagyobb, esetleg kisebbek kapcsán fontos tisztázni, hogy mit szeretnénk benne szállítani, hiszen némelyik terméknél kifejezetten fontos a tisztaság, a pormentes, makulátlan közeg, míg megint más esetekben teljesen felesleges fizetni valamiért, ami nem is érték.